Prológus.

Most, így a harmadik bejegyzés után, gondoltam írok nektek egy kicsit arról hogy miért is jött létre az, amit most csinálok. A blog neve Az élet lapjai. Ez elég tág kifejezés, direkt választottam ezt. Tudjátok nyilván, az élet szép, és nagy, és néha kevésbé szép, és kevésbé nagy. Én meg csak egy picipötty vagyok benne.
Azt hiszem hogy nagyon sok ember az életében eljut arra a pontra, mikor megfogalmazódik benne, hogy szeretne hagyni valami maradandót ebben a világban. A legtöbben ezt a világ legpuritánabb mégis leggyönyörűbb módján oldják meg: gyermeket vállalnak és ezzel itt hagynak egy darabot magukból a Földön, miután már utánuk kinőtt a virág.
Lehet, hogy nagyravágyó vagyok, de valamiért nekem ez kevés. Természetesen én is szeretnék majd gyerekeket, hisz az Isten nagyobb ajándékot nem adhat egy nőnek. Viszont mégis ennél többre vágyom. Egy ideje érzem, hogy az életem szerves részévé vált az írás.  Valamiért azt érzem fontos szerepet kapott az életemben, és remélem ezután is mindig ott lesz majd az elsők között.
Aki szeret olvasni az el tudja képzelni milyen írni. Mikor olvasod a könyvedet, és a fejedben megelevenedik a cselekmény. Nos az írás ugyanennek a reciproka.  Látod magad előtt a helyzetet, tájat, cselekményt, személyeket, ismered őket, szinte a tieid, és ezek a gondolatok szülik lassan papírra, jelen esetben az éterre a gondolatokat.
Egy írónak, aposztrofáljunk most engem is annak, bár ez az elnevezés egy ideig még biztos elkerül a hivatalos formulát tekintve, nincs nagyobb öröme mint az, mikor látja hogy olvassák amit írt. Bizony, bizony. Nem tudom hogy ki vagy te, aki átfutottad a soraimat de látlak, tudom hogy itt voltál Az élet lapjai-n és szebbé tetted a napomat. És mind szebbé teszitek akik ellátogattok ide. Lehet, hogy most elsősorban még olyanok olvassák amit írok, akik a sorok mögé tudnak kapcsolni arcot is, de remélem hogy ahogy telik az idő egyre többen leszünk olyanok, akik nem az arcomért, hanem a szavaimért, a soraimért, gondolatokért járnak majd ide.
Nem ígérek nektek egységes blogot, nem lesz csak vicces, csak komoly, csak ironikus. Mindenből lesz egy kicsi, hisz emberek vagyunk. Minden percünket érzelmek sokasága határozza meg. Amikor, ahogyan jövök hozzátok, akkor és ott olyan sorok születnek majd.

Köszönöm, hogy itt vagytok nekem.
Jó olvasgatást: H.